Tíz évvel ezelőtt egy, a Trafik Kör által készített interjúban záró kérdésként tettem fel Balázs Mihály Kossuth-díjas építésznek, hogy „mit üzen a ma felnövekvő építésznemzedéknek”?

„Őszinte, tiszta, józan építészetet szeretnék. Őszinte, tiszta és józan építészeket”, volt a válasza a tőle megszokott egyszerűséggel és tömörséggel.

Az építészet – általános megfogalmazásban – az anyag, a szerkezet, a forma és a funkció egysége. Sallangmentes, nem magyaráz túl, nem alkalmaz felesleges, öncélú, magamutogató gesztusokat, csak az akar lenni, ami, egy HÁZ.

Ha most megkérdeznék, mit jelent egyáltalán a tisztaság és a józanság az építészetben, akkor akár ezzel a két mondattal megválaszoltnak is tekinthetnénk. De az épített környezetünkben tapasztalható tendenciákat látva bizony felmerülhet a kérdés, hogy lehet tiszta és józan az építészet a mai megrészegült fogyasztói világban, ahol az épület pusztán egy termék a sok közül? Hogy lehet az, hogy míg számtalan tehetséges építész van a szakmában, addig gombamód nőnek ki a földből a települések peremkerületeiben a minőséginek nem mondható köz- és magánépületek? Kinek a felelőssége, és milyen hatások befolyásolják, illetve határozzák meg ezt a tendenciát?

Peter Zhumtor, neves svájci építész mondja: „Jó esetben az építész szolgáltatást nyújt, végrehajtja azt, amit mások szeretnének. Én nem ezt teszem. Szeretem az épület használatát a megbízóval közösen feltárni egy olyan folyamat során, amelyből mindketten tanulunk.”

Igen ám, de mi van akkor, ha kiderül, hogy ebben a „folyamatban” az álmok mögül a kor arroganciája jelenik meg és teszi kirakatba életünket? A status quo elvárásai írják a történeteinket, amit meg kell mutatni a világnak, hogy mire vagyunk képesek, mire jutottunk, és a minőségit nagyrészt a mennyiségi jelenti.

Vagy ez a „folyamat” egy ingatlanfejlesztés, ahol az elsődleges cél a profit, és az épület csak egyszerű termékként jelenik meg, értékét a paraméterei és az ára határozza meg?

És még nem beszéltünk a fogyasztói kultúra szükséglet-újratermelését működtető agresszív médiáról, a reklámokról, amik megmondják nekünk, mi a helyes, mi jó nekünk és hogy mikor mire van szükségünk. A döntést úgy veszik ki a kezünkből, hogy közben azt hisszük, mi hoztuk meg azt.

A közösségi megosztóoldalak meghódították belső világunkat, és általuk akarva-akaratlan kitárulkozunk. Kirakatéletet élünk, és kívül keresünk kapaszkodókat.

A piac és a szükséglet újratermelése megfoszt a valódi érték nyújtotta érzésektől, azokat trendi fikciók hatása viszi a megfelelő irányba. A világ befoghatatlanul kitágult körülöttünk, és miközben a lehetőségek sokasága pillanatok alatt megnyílik számunkra, ugyanakkor a ránk zúduló információfolyam szinte lehetetlenné teszi a „tájékozódást”.

Ebben a nem épp rózsaszínű, már-már szürreális helyzetben mit tehet az építész, a kivitelező vagy akár az építőanyag-kereskedő, aki ugyanennek a folyamatnak a szereplője? Van-e felelősségük, vagy csak „végrehajtják”, amit a megrendelők szeretnének? Megfogalmazható-e egzakt módon a MINŐSÉG, és hogy lehetünk józanok és őszinték?

Ezt a rovatot azért indítjuk el, hogy megszólítva partnereinket elkezdjünk egy diskurzust erről az összetett, de a szakmánkat, életünket mindenképpen meghatározó témáról. A megfogalmazott kérdések nem véletlenül provokatívak. Azt szeretnénk elérni, hogy minél többen a maguk területéről és szemszögéből fogalmazzanak meg lehetséges válaszokat vagy tegyenek fel újabb kérdéseket.

Célunk az, hogy kizökkenve a „fősodorból” kössünk ki egy percre, és gondolkodjunk el kicsit azon a világon, amiben szeretett szakmánk épp általunk válik valóssággá.

Ligetvári István
építész

Forrás: Kendel Közösség Magazin, 2021. novemberi szám