Hatalmas elismerés: webáruházunk az idei Év webshopja verseny dobogósa!

Kiemelt ajánlatunk Önnek szól!

Siker az év webshopja 2019 versenyen!

Idén harmadjára rendezték meg Az Év Webshopja versenyt, a hazai webáruházak szakmai megmérettetését. Szeptember 27-én ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei díjazottakat.


Legnagyobb örömünkre webáruházunk, a tetoteriablak.hu döntős helyen végzett! A versenyt a Complexpress Logisztika hívta életre azzal a céllal, hogy elismerjék azokat a webáruházakat, amelyek szakmai szempontok alapján jól felépítettek, ergonomikusak és kiemelkedő vásárlói élményt nyújtanak a látogatóknak. A szakmai zsűri nem vette figyelembe, hogy egy webshop mikor indult, milyen forgalmú, mekkora látogatottságú, csak a webáruház képességei számítottak. Így biztosítva, hogy itt tényleg egyenlő eséllyel induljon mindenki. A verseny mögé közel 20 hazai és nemzetközi cég sorakozott fel támogatóként, a díjak összértéke pedig 4,5 millió forint volt.


71085670_2463268893896108_4225095135941099520_o


“Azért indítottuk el Az Év Webshopja versenyt, hogy lehetőséget biztosítsunk a kisebb, akár most induló webáruházaknak is, hogy megmérettessék magukat, figyelmet kapjanak és tanulhassanak egymástól. Hiszünk abban, hogy a versengés mindig jobb teljesítményre ösztönöz.” – vallja Rácz Péter, a verseny megálmodója, szervezője.


A független zsűri az alábbi szempontokat vette figyelembe a döntés meghozatala során

  • Felhasználóbarát kezelhetőség
  • Ötletesség, innováció
  • Különleges marketing és sales megoldások
  • Praktikusság, átláthatóság
  • Különleges ügyfélkezelési megoldások, kommunikáció
  • Exkluzív szolgáltatások
  • Különleges logisztikai megoldások
  • Webergonómia Dizájn 

Díjazottak

1. NUTRIVERSUM.COM

2. TETOTERIABLAK.HU

3. IDRINKS.HU


Kattinson és tekintse meg a díjátadón készült képeket!

Kérdése van? Keresse kollégáinkat!

Image 1

Kecskés Péter Értékesítő

E-mail:
Mobil: 30/939-0599
Telefon: 22/340-285

Image 2

Berényi Gabriella Értékesítő

E-mail:
Mobil: 30/939-0599
Telefon: 22/340-285

Image 3

Slezák Gyula Nagykereskedelmi kapcsolattartó

E-mail:
Mobil: 30/313-6329
Telefon: 22/340-285